Az Önvaló kinyilatkozását elősegítő meditációs elvonulás – Dec. 29 – Jan. 5

Csend tábor

Szeretettel várunk erre a meditatív elvonulásra, melynek célja, hogy lényünk mélységeibe hatoljunk.

A tél derekán, ahogy az élet visszahúzódik a föld felszínéről, úgy számunkra is szükséges az önmagunkba tekintés, a számadás és megismerése mindannak, ami a lényünk felszíne alatt található. Ahogy a természet visszatér a gyökereihez mi is visszatérhetünk életünk alapvető forrásához, ahol megtalálhatjuk mindazt, amit sokszor öntudatlanul keresünk és hiányolunk. Ez a csendes elvonulás segít abban, hogy képesek legyünk lenyugtatni értelmünk hullámzását, a tradicionális jóga módszerek  által tudatosságunk fénye ismét feléled,  elmélyülünk és az adott kifinomult körülmények között lehetőségünk van érzékelni lelkünk örök boldogságát és Önvalónk rejtélyes kinyilatkozását.

December 29 – Január 5 között Móron ismét lesz elvonulással egybekötött Önvalós tábor, melynek programja szinkronban lesz a nemzetközi  táborral.

Az elvonulás ideje alatt a résztvevők számára egy egyedi lehetőség van felajánlva, hogy csendben lehessenek; telefon és üzenetek nélkül, mindenféle külső szórakozás nélkül, ahhoz hogy minden feltétel létrejöjjön, hogy befelé tudjunk figyelni és felfedezni a belső univerzumunk valódi kincseit. Éppen ezért a tábor ideje alatt nem beszélünk (gyakoroljuk a Maunát) és a szabad időnkben is igyekszünk nem kommunikálni, illetve befelé fordulunk.

A tábort Szellemi Mesterünk tartja fennt, aki naponta példáz telepatikusan az Önvaló kinyílatkozásával kapcsolatos állapotokat.  

A tábor keretében beavatás lesz Szellemi Mesterünk által kinyílatkoztatott 14 lépcsős módszerbe, mely lehetővé teszi Önvalónk kinyílatkoztatását.

A táborba való jelentkezés nem feltételez előzetes válogatáson való részvételt.

A tábor Móron lesz a Református vendégházban (Cím: 8060 Mór, Perczel M. u. 10.).

– A szállás 25 000 Ft/fő, részvételi díj 20 000 Ft tanfolyamra járóknak.

– A reggelit és vacsorát mindenki maga oldja meg a hozott ételből. Ebéd rendelési lehetőség van étteremből 2500 Ft/ebéd árban.

– a táborban a programokra kötelező a bejárás (maximum 2 hiányzás lehetséges).

– a szilvesztert a tábor keretében szervezzük meg.

 

Részvételi feltételek:

– a részvételi díj és szállás befizetése az oktatónál december 7-ig: 45 000 Ft tanfolyamra jároknak. December 7 után 35 000 Ft a szállás és 30 000 Ft a részvételi díj. Ebédigényét mindenki jelezze és fizesse be a határidőig (dec. 7-ig) a 2500 Ft/nap ebéddíjat. Utólag már nem tudunk ebédet intézni.

Ha valaki a programokon zavaróan viselkedik, elalszik, figyelmeztetéseket kap, és a 3. figyelmeztetés után már nem  folytathatja tovább a tábort, elveszítve ezáltal a befizetett díjakat. Ha tovább szeretne maradni a táborban, önkéntes munkát kell ellásson.

NAPI PROGRAMOK:

– 29-án  16.00-18.00 között van az érkezés, regisztráció

– naponta reggel 8-kor kezdünk Hatha Jógával

– délelőtt meditáció van

– 12.00 – 15.00 között ebéd szünet

– délután meditáció van

– vacsora előtt egyéni gyakorlás

– esténként előadás és mesterünk szellemi példázásai vannak. Általában 23.00-ig tart a program.

Távozás január 5-én.