Amikor beavatást kaptam az Áldás művészetébe, rögtön nagy lelkesedéssel gyakorolni kezdtem. Mindenkit megáldottam, akit szeretek, a barátaimat, a családtagokat, mindenkit, aki csak eszembe jutott. Az tetszett ebben a technikában, hogy könnyen tudtam empatikusan érzékelni az illető ember lelkét, feltárult előttem belső valóságuk, és így sokkal könnyebb volt megértenem az embertársaimat, mint azelőtt. Hálás voltam a Jóistennek ezért az egyszerű módszerért.
Azelőtt úgy gondoltam, hogyha segíteni szeretnék valakin egy meditációval, akkor ahhoz fontos, hogy abban a pillanatban tudjak jól koncentrálni, legyen bennem erős szeretetállapot, és tudnom kell a fellépett állapotot erőteljesen és hosszabb ideig sugározni a másik személy felé. Az áldás művészetét gyakorolva – ha nem is voltam nagyon összeszedett és jang, mégis hatékony volt a segítség. Ezt onnan tudtam meg, hogy általában jelek vagy szinkronicitások formájában visszajelzést kaptam a megáldott személy állapotáról.
Volt olyan eset is, hogy késő este busszal utaztam, és egy részeg pár veszekedett egymással a busz végében. Nagyon agresszíven és hangosan vitatkoztak, lökdösték egymást, a busz többi utasát is nagyon zavarta ez a hangulat. Megfogalmaztam magamban az áldás szövegét, és többször is kértem Isten áldását erre a párra. Pár perc múlva az állapotuk teljesen más frekvenciára került át, először elkezdtek viccelődni egymással, azután már jópofán kicsit meg is ölelgették egymást, szépen elcsendesedtek. Éreztem az isteni kegyelmet, és mintha Isten barátilag rámkacsintott volna, hogy ezt ügyesen megoldottuk!
Nagyon sokat segít az áldás gyakorlása, mikor valaki, akit szeretek, fizikailag távol van, és szeretném érezni a lelkiállapotát. Mikor kérem rá Isten áldását, egyben megérzem az ő állapotát is. Ilyenkor már nem érzem olyan feltétlenül szükségesnek, hogy telefonon beszéljünk vagy szóbeli információim legyenek róla, mert amit valóban tudnom kell róla, azt megtudom, és így pontosan úgy tudom támogatni, ahogyan arra az illetőnek akkor szüksége van.
Az áldás művészetének gyakorlásában az új korszak az önáldással köszöntött be. Rájöttem, hogy ezt a módszert is használhatom ugyanúgy, mint bármely más spirituális módszert. Például, van egy kitűzött célom, mondjuk egy állapot, amit szeretnék megvalósítani a lényemben. Felajánlom azt a tettemet, hogy naponta elvégzek X darab áldást ebből a célból, és elvégzem ezt, mint egy tapaszt. Számomra már az is egy áldás, hogy nem kezdek el „agyalni”, mint más jógamódszerek esetében, hogy ha én például még nem tudom tökéletesen végezni ezt a technikát, akkor vajon van-e olyan hatékony, mint ahogyan mondják. Vagy ha fáradtan csinálom, vajon ér-e annyit? Az áldás esetében én csak kérek, és Isten az, aki válaszol vagy nem a kérésemre – így tehát nyugodtan kikapcsolhatom az értelmemet, félretehetem a kételkedésemet, marad tehát a kitartó gyakorlás és az eredményességben való hit. Ebből pedig kialakult bennem az állapot, hogy teljességgel rábízom magam Istenre, bízva abban, hogy a kellő időben teljesíteni fogja a kérésem, ha én is mindent megteszek, hogy ez teljesüljön. Megéreztem, hogy a tapaszt lehet felszabadult hangulatban is végezni. Valójában ezt az állapotot egy más jellegű tapasz végzése közben is megtapasztalhattam volna, de úgy látszik, hogy nem voltam rá elég nyitott.
Nagyon sokat segített még nekem, mikor egy csakrát áldottam. Ha például egy ászana végzésekor nem éreztem a csakra energizálódását, előtte megáldottam az adott csakrát, és így sokkal jobban tudtam érzékelni az ászana jó hatásait. Volt olyan időszak, mikor ha a Vishuddha csakrára dolgoztam, utána az összes nyakizmom begörcsölt, és legközelebb már nem volt kedvem a vishuddhára dolgozni, mert tudtam, hogy megint fájni fog. Ebben a helyzetben is az áldás művészete segített. Körülbelül félórát áldottam a vishuddha csakrát, és utána már nem fájdult meg a nyakam gyakorlás után, és a gyakorlat hatásai is sokkal erősebbek voltak. Sikerült a vishuddhára jellemző tudatállapotot órákig fenntartani a nap folyamán.
Továbbra is folytatom a tapasztalatszerzést az Áldás művészetének útján, és mindig új dolgokra világít rá.
kos csillagjegyű, 13. éve jógázó nő