FORGOT YOUR DETAILS?

Mikor tanultam az Áldás művészetét, semmilyen különleges hatással nem volt rám, ezért nem is gyakoroltam ezt a technikát, csak ritkán, mikor jógatáborok alkalmával, vagy egy-egy születésnap erejéig „kellett” áldani. Eleinte nem éreztem semmit, majd egy idő után elkezdtem érzékelni egy jóleső bizsergést a tenyeremben, és az energia kifelé áramlását a célszemély irányába. Ennek ellenére mindig

Tagged under:

Amikor beavatást kaptam az Áldás művészetébe, rögtön nagy lelkesedéssel gyakorolni kezdtem. Mindenkit megáldottam, akit szeretek, a barátaimat, a családtagokat, mindenkit, aki csak eszembe jutott. Az tetszett ebben a technikában, hogy könnyen tudtam empatikusan érzékelni az illető ember lelkét, feltárult előttem belső valóságuk, és így sokkal könnyebb volt megértenem az embertársaimat, mint azelőtt. Hálás voltam a

Tagged under:

Áldás és a kapcsolatok javulása

hétfő, 29 július 2013 by

Az áldások szinte mindig javították az áldott személlyel való kapcsolatomat (bár persze nehezen ellenőrizhető, hogy tényleg ez volt-e az oka). Amikor megkaptam a beavatást az áldás művészetébe, elkezdtem sokkal jobban érzékelni a felajánlásokat is. Amikor legelőször csináltam a tapaszt szellemi vezetőnkkel, Grieggel, áldások közben rendszeresen azt éreztem, hogy…

Tagged under:
TOP