Azt éreztem, hogy egybeolvadok az Univerzummal

Mikor tanultam az Áldás művészetét, semmilyen különleges hatással nem volt rám, ezért nem is gyakoroltam ezt a technikát, csak ritkán, mikor jógatáborok alkalmával, vagy egy-egy születésnap erejéig „kellett” áldani. Eleinte nem éreztem semmit, majd egy idő után elkezdtem érzékelni egy jóleső bizsergést a tenyeremben, és az energia kifelé áramlását a Bővebben……

Szerző: admin | Közzétéve: telt el a közzététel óta

Könnyen tudtam empatikusan érzékelni az illető ember lelkét

Amikor beavatást kaptam az Áldás művészetébe, rögtön nagy lelkesedéssel gyakorolni kezdtem. Mindenkit megáldottam, akit szeretek, a barátaimat, a családtagokat, mindenkit, aki csak eszembe jutott. Az tetszett ebben a technikában, hogy könnyen tudtam empatikusan érzékelni az illető ember lelkét, feltárult előttem belső valóságuk, és így sokkal könnyebb volt megértenem az embertársaimat, mint azelőtt. Hálás voltam a Jóistennek ezért az egyszerű módszerért. (tovább…)

Szerző: admin | Közzétéve: telt el a közzététel óta

Áldás és a kapcsolatok javulása

Az áldások szinte mindig javították az áldott személlyel való kapcsolatomat (bár persze nehezen ellenőrizhető, hogy tényleg ez volt-e az oka). Amikor megkaptam a beavatást az áldás művészetébe, elkezdtem sokkal jobban érzékelni a felajánlásokat is. Amikor legelőször csináltam a tapaszt szellemi vezetőnkkel, Grieggel, áldások közben rendszeresen azt éreztem, hogy… (tovább…)

Szerző: admin | Közzétéve: telt el a közzététel óta

Gyógynövények és élelmiszerek a boldogság állapotának elősegítésére

Amit mindannyian keresünk, az a boldogság, és bizonyos kutatók véleménye szerint a boldogság állapotának egyik rejtélye a természetben létrejövő átalakulásokban is rejlik, pontosabban a testünkben lezajló fiziológiai jellegű módosulásokban, amelyek az általunk elfogyasztott élelmiszerek és gyógynövények által tartalmazott különböző összetevők hatására jönnek létre. Tekintettel arra, hogy nagymértékben azok vagyunk, amit Bővebben……

Szerző: admin | Közzétéve: telt el a közzététel óta

Egészség és jó közérzet

A jóga gyakorlása út életünk teljessége felé. Szemlélete szerint az ember egy komplex egység, amelyben minden szint – mind a fizikai, energetikai, mind pedig az érzelmi, mentális, valamint a fiziológiai és spirituális szint – egymásra hat. A jóga kritikusan tekint a nyugati orvoslás nézeteire, amely az embert nem olyan többdimenziós lényként szemléli, mint amilyen valójában, hanem csupán egy fizikai mechanizmusként. (tovább…)

Szerző: admin | Közzétéve: telt el a közzététel óta

Mintha nem én lettem volna, de mégis…

Nagyon készültem erre az Önvalós táborra, igyekeztem pihenten érkezni, mégis az első három nap nagyon fárasztó volt a számomra. Ezen idő alatt az ellazulást (fizikai) és a befelé fordulást is csak részlegesen tudtam megvalósítani. Mégis a nap végén egy különleges éberséget éreztem, nem fáradtságot, hanem kipihentséget. A pihenő időben olvastam, Bővebben……

Szerző: admin | Közzétéve: telt el a közzététel óta

A karma törvénye

A KARMA TÖRVÉNYE az az egyetemes törvény, amely az összes lényre hat, főleg a dualitáson keresztül (például fájdalom és öröm). E törvény alapján, minden gondolat, szándék, szó vagy cselekedet, amit a durva illetve kifinomult testeink által cselekszünk, vissza kell térjen hozzánk. Az élet olyan, mint egy tükör, mely visszatükrözi felénk mindazt, amit mi kibocsátunk, hogy aztán láthassuk tükröződésként a körülöttünk lévőkben. Ha rosszat teszünk, ugyanúgy nekünk is rosszat tesznek. Ha szeretünk, hasonlóképpen minket is szeretni fognak. Egyszerűen tehát, amit mi teszünk másokkal, ugyanolyan arányban később velünk is azt teszik majd. (tovább…)

Szerző: admin | Közzétéve: telt el a közzététel óta

A rezonancia törvénye

A nyugati elme számára a JÓGA és más spirituális utak nyelvezete sok esetben kibetűzhetetlen: a szimbólumok és metaforák olyan dzsungelt alkotnak, amelyben úgy a beavatottak, mint a (többnyire) beavatatlanok elvesznek. A rejtett kulcs, amely mindezeket a titkokat és elvesztett értelmeket felfedi, a rezonancia. A rezonanciát nagyon egyszerű megértenie a nyugati Bővebben……

Szerző: admin | Közzétéve: telt el a közzététel óta

A figyelem jelentőssége a szellemi úton

A figyelem ereje és az ítélőképesség szerepe a hiteles szellemi úttal járó próbatételeken való felülemelkedésben

Spirituális tesztek, próbatételek:

A szellemi úton a spirituális próbák elkerülhetetlenek. Ha fejlődni akarunk, előbb vagy utóbb, bizonyos megpróbáltatások elé leszünk állítva.  Amennyiben tudunk létezésükről és azok különböző megnyilvánulási módjairól, könnyebben felismerhetjük, ha egy spirituális teszttel találkozunk, így sikerrel túlléphetünk rajta. (tovább…)

Szerző: admin | Közzétéve: telt el a közzététel óta