FORGOT YOUR DETAILS?

A jóga egy rövid meghatározása

Gregorian Bivolaru jógaoktatótól

Nyugaton néha egy eldurvított és lealacsonyított formája ismert, pedig a jóga az emberi lény igazi tudománya, amely ugyanakkor egy rendkívül szigorú szellemi diszciplínát jelent. A jóga kifejezés indoeurópai gyökere, eredete a következőképpen fordítható le: „iga” vagy “egyesíteni, egyesülni, eggyé tenni”.

joga01A szanszkrit nyelvben a jóga szó eredeti értelme „fogat”, amely megfelel az emberi pszichikum ábrázolásának, amit néhány makrancos ló (a képességek, az érzékek, a szenvedélyek) húz, amelyet a kocsis (az intellektus, buddhi) igyekszik uralni, míg a gyeplőnek az értelem (manasz) felel meg.

Ez az elképzelés a keleti bölcselet legősibb írásaiban, az Upanishadokban is szerepel: e szemlélet szerint a tehetetlen lélek végérvényesen a szakadékba eshetne, ha nem használná a jógát, azt a módszert, amely lehetővé teszi számára, hogy uralja a lovakat, és akár azt is, hogy kiszálljon a kocsiból, más szóval felszabaduljon.

A jóga legrégibb, módszeres kifejtése Patándzsali Jóga szutráinak (i. e. I. század) szövegében található. Ez az írás rendkívül tömör, így alapjában véve egy olyan útmutató, amelyhez mindig bizonyos titkos szóbeli tanításokat kell társítani. Ezért azok számára, akik nem gyakorolták vagy gyakorolják a jógát, e szöveg nagy része rejtélyes marad.

Jóga – a spirituális felszabadulás módszere

Keleten az élet célja a tökéletessé válás, vagy más szavakkal a spirituális érettség: az egyetlen, ami lehetővé teszi az emberi lény számára, hogy megszabaduljon az újjászületések és a halál ciklusától. Így a jóga, mint a spirituális felszabadulás módszere egyértelműen főszerepet kap.

joga02Egy ilyen rendkívüli megvalósítás (a spirituális felszabadulás) nem érhető el másképpen, csak az emberi lényt felépítő elemek előzetes megismerése és egy nagyon szigorú módszertannak köszönhető ellenőrzése által. Főleg azokról az elemekről van itt szó, amik a halál után továbbvándorolnak, a kifinomult testről, amely nem oldódik fel, csak a végső felszabadulás után, amikor nem marad más, mint az abszolút és feltételek nélküli intellektus és tudat, „a tiszta lét – a tiszta tudat – a tiszta boldogság” (szat-csit-ananda).

A spirituális felszabadulás elérése által a legfelső egyéni lényeg, az atman (a halhatatlan Önvalónk) azonosul, mégis anélkül, hogy eltűnne, a legfelső paramatman alapelvvel vagy brahmannal (istennel). A különböző jógaformák bármelyik módszeréről is legyen szó, kivétel nélkül ezt az egyetlen és legfelső célt szolgálják.

Forrás: yogaesoteric.net

TOP